Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Család, házasság, jegyesség
 
Mécs László: A királyfi három bánata
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.
Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.
Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az Ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.
Könyörgés a családért
Atyaisten,
Tőled származik minden apaság a mennyben és a földön,
Te vagy a Szeretet és az Élet.
Add, hogy minden család a Földön
Fiad Jézus Krisztus segítségével,
aki asszonytól és a Szentlélektől,
az Isteni kegyelem forrásából született
az élet és a szeretet igazi szentélye legyen
az állandóan megújuló emberi nem számára.
Kegyelmed vezesse a házastársakat,
hogy gondoskodjanak és dolgozzanak családjuk
és a világ minden családja javára.
Add,
hogy a fiatalok a családban
szilárd támaszt találjanak Nemeslelkűségüknek,
az igazságban, és a szeretetben való növekedésüknek.
Add,
hogy a házasság szentsége által megerősített szeretet
legyőzze a gyengeségeket és kríziseket,
amelyekkel családjaink olykor találkoznak.
Végül kérünk, add,
hogy a názáreti szentcsalád közbenjárására
az Egyház a világ minden népe között
sikeresen végezze küldetését a családban.
Mindezt szívből kérjük, Tőled,
aki az Élet, Igazság és Szeretet vagy,
a Szentlélekkel egyetemben.
Ámen.
II. János Pál pápa
Imádság jó feleségért
Mennyei Atyám, te belátod egész életemet, mint én a hegycsúcsról a messze elterülő tájat. Te már tudod, hol lakik az a leány, akivel majd találkozni fogok, aki majd értem elhagyja apját és anyját, hogy rendelésed szerint egész szívvel hozzám ragaszkodjék s én őhozzá. Adj türelmet és józanságot, amikor választásra és mérlegelésre kerül a sor, hogy ne az elvakult szenvedély befolyásolja döntésemet, hanem a tiszta, önzetlen szeretet!
Add, hogy megtaláljam választottamban az igaz, megértő élettársat, leendő gyermekeimnek szerető édesanyját, akit te már akkor rendeltél számomra, mielőtt még mindketten megszülettünk volna!
Imádság igaz férjért
Mennyei Atyám! Valahol már él az a férfi, aki engem keres, akihez én egész szívemmel tartozhatom a te szent akaratod szerint, s aki majd gyermekeim apja lesz. Légy hozzá jó! Őrizd meg őt tisztán, önfegyelemben és nemes lélekben - számodra és számomra!
Védj meg engem is - az ő számára! Hintsd szívünkbe kegyelmed magját életünk tavaszán, hogy szívünk termékennyé váljék, és neked tetsző, boldog családi otthont építhessünk!
Imádság tiszta szerelemért
Urunk, mennyei Atyánk, tudjuk, hogy a házasságban nagy feladat vár ránk, s kezünkbe van letéve a jövő nemzedék áldása vagy romlása. Ezért kérünk Téged, terjeszd ki ránk kegyelmedet, hogy a házasságra a lehető legjobban fölkészüljünk.
Világosíts meg és erősíts meg bennünket, hogy már most gyakoroljuk azokat az erényeket, amelyek egy neked tetsző házasságban elengedhetetlenek: az istenfélelmet, az áldozatkészséget, az őszinteséget és a tisztalelkűséget.
Add, hogy együtt növekedjünk szeretetedben: hogy szeressük mindazt, amelyben megcsillan valami a te fenséges arcodból.
Engedd, hogy tiszta szerelemmel szeressük egymást, hogy tisztán és szűzen járuljunk szent oltárod elé, és ezzel méltók legyünk áldásodra, Krisztus Urunk által. Ámen.
Imádság családi felelősségért
Jézusom, te a házasság szentsége által egyedülálló méltóságra emelted a családot. Meghívtad az általad alkotott világ jövőjének munkálására és országod építésére. A te rendelésedből történik, hogy itt a földön a család a továbbhordozója az életnek. A házastársak ajándékozzák az új életet, ők nevelik föl a gyermekeket - a maguk örömére és boldogságára, népünk és egyházunk javára. Ők mutatják meg gyermekeiknek először a Hozzád vezető utat.
Bőségesen elárasztottad kegyelmeddel, és megszentelted a család intézményét akkor is, amikor egyszülött Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus is családban született, és nevelkedett. Földi életének nagyobb részét a Szent Családban töltötte.
A házastársak kapcsolatát annak a szent kapcsolatnak a példaképéül állítottad, amely közted és Egyházad között áll fenn.
Kérlek Téged, add, hogy a családnak ezt a szent hivatását és méltóságát mindig szem előtt tartsam! Óvj meg attól, hogy erőmet üres és hamis ábrándozásokban szétforgácsoljam. Készíts elő a nagy feladatra, amelyet számomra a családban szántál.
Feleség imája
Uram, már nem egyedül állok előtted. A közös úton már férjemmel együtt haladunk. Őérte könyörgök Hozzád. Világosítsd, erősítsd meg őt, hogy céljait, feladatait a te elképzelésed szerint keresse és oldja meg. Adj neki erőt a problémák helyes megoldásához, tetteihez pedig kellő határozottságot. És ha nem talál időt arra, hogy néha csöndben magábavonuljon, kérlek, fogadd el helyette az én imámat. Áldd meg minden munkáját és szerelmünket. Ámen.
Családapa imája
Uram, Istenem, te úgy rendelted, hogy családot alapítsak. Engedd fölismernem az igazán keresztény család értelmét és feladatait. Kérlek, állj mellettem, hogy családomat isteni tetszésed szerint helyesen vezethessem, és enyéimnek jó példával szolgálhassak. Adj szeretteimnek egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet; ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hog védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy szeretettel és hűséggel viseljük el, amit ránk küldesz; hogy osztozhassunk egymás örömében és bánatában. Adj erőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek, s keserű csalódás éri őket, vigasztalást, menedéket és támaszt jelenthessek számukra.
A názáreti Szent Család legyen mintaképünk! Jézus, Mária, József, vezessetek, segítsetek, óvjatok bennünket! Ámen.
Nő hálaadó imája Teremtőjének
Uram, hálát adok neked, hogy megteremtettél, és azért, hogy nőnek teremtettél. Te már a bölcsőben belénk oltottad az odaadásra való hajlamot. Fogékonnyá tetted szívünket az ajándékozó szeretetre. Megajándékoztál bennünket azzal a finom érzékkel, hogy fölismerjük a legkülönfélébb helyzetekben azt, ami szükséges, és aztán találékonyságunkkal azonnal segítsünk a bajon.
Egész lényünket, magatartásunkat a befogadásra, a szükségek és hiányok betöltésére rendelted. Azért feléd is jobban kitárulunk és megnyílunk. Hálát adok neked, Uram, hogy bátorító és vigasztaló szavunkkal erősíteni és lelkesíteni tudjuk a férfiakat, amikor elcsüggednek, elkeserednek. Bár az emberek a gyöngébb nemnek neveznek bennünket, veled együtt erőssé válunk a szenvedésben, a megpróbáltatások elviselésében, a türelemben, kitartásban. Az engesztelésnek -amelyet a világ bűneiért hozni kell - egy nagy részét szintén miránk bíztad. Szent dolgot bíztál ránk! Királyi Asszonyt állítottál elénk mintaképül: Máriát, édesanyját egyszülött Fiadnak. Nézzünk Máriára! Csak ő felelhet meg annak a képnek amelyet te követendő például állítasz a nők elé. Közbenjárására állj mellém, hogy neked tetsző módon éljek, és mindörökké dicsőítselek. Ámen.
Hitvesek imája egymásért
Mennyi Atyám, ki intézője vagy az emberi sorsoknak, hálát adok Neked hitvestársamért. Azért vezettél egymáshoz, hogy egymásnak erőssége és támasza legyünk, hogy küzdelmeinkben és bánatainkban, fájdalmainkban segítő és vigasztaló társakként álljunk egymás mellett.
Színed előtt most őszintén megkérdezem magamtól; megtettem-e a magamét, hogy házasságunk a Te akaratodnak megfelelő közösség legyen? S ha megszégyenülve kell is belátnom, hogy sokban másként cselekedhettem volna, mégis merem reményleni, hogy kegyességed az ő lelkének javára fordítja azt is, amiben én bűneimmel s szeretetlenségemmel kárt tettem. Ugyanezt kérem Tőled a magam számára is. Te kötöttél bennünket egymáshoz áldó kezeddel, add kegyelmedet, hogy szeretettel gondoljunk egymásra, hálával minden szépért és jóért, amelyben egymás által részünk volt, és türelemmel, megbocsátással, nagylelkűen viseljük el azt, amiben egymásnak nehézséget jelentünk.
Add, hogy mindig és mindenekfelett Terád gondoljunk; hogy soha el ne feledjük: egyedül a Te irántad való szeretet fog bennünket megtartani az egymás iránt való szeretetben, tiszteletben és megelégedésben úgy, hogy az éveket és napokat kevésnek lássuk szeretetünk nagysága mellett (Ter 29,20).
Adj nekünk, Uram, türelmes és engedelmes lelket, távoztasd el tőlünk a békétlenséget és kísértéseket. Add, hogy elsekélyedés nélkül élvezhessük életünk örömeit és keserűség nélkül viseljük a fájdalmakat és megpróbáltatásokat, amelyeket ránk bocsátani jónak látsz.
Add, hogy ki ne fogyjon az olaj lámpánkból, hanem perlekedés és türelmetlenség nélkül hordozzuk egymásnak gondját. Balsorsban ments meg a csüggedéstől, jósorsban az elbizakodottságtól. Add, hogy az a jó megértés és szeretet, amely egykor egymáshoz vezetett bennünket, életünk végéig egymáshoz fűzzön.
Add, hogy egymás által jobbakká lehessünk, egymásnak testi-lelki haladását szolgáljuk, gyermekeinknek és a társadalomnak példái és hasznos szolgái legyünk, hogy se kísértés, se baj, se betegség el ne válasszon bennünket. Ámen.
Házastársak imája
Uram, segíts nekünk,
mindig emlékezzünk arra a napra,
amikor megismerkedtünk,
és megszerettük egymást!
Segíts mindig meglátni
a jót a társamban
és segíts, hogy közösen tudjuk
megoldani gondjainkat.
Segíts kimondani
egymás iránti érzéseinket,
és tudjunk bocsánatot
kérni egymástól.
Uram kezedbe adjuk házasságunkat!
Ámen.