Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szent Tarziciusz († 257)

Az Oltáriszentség vértanúja – A ministránsok védőszentje

 

A kereszténység terjedését a pogányok nem nézték jó szemmel. Rómában több száz embert vetettek börtönbe a hitük miatt. Hívő testvéreik nem hagyták el őket. Ahogy a beteghez, úgy a rabokhoz is igyekeztek eljuttatni Krisztus Testét. A börtönökbe azonban nehezen jutottak be a felnőttek, ezért oda gyerekek vitték el az Oltáriszentséget. Közéjük tartozott Tarzíciusz, aki fiatal volt és elég ügyes ahhoz, hogy bejusson a börtönökbe, és megáldoztassa a keresztényeket. A püspök ruhából készült tarsolyba tette az Oltáriszentséget, a tarsolyt pedig Tarzíciusz nyakába akasztotta, aki örvendezve indult útjára. Már majdnem a börtön bejáratához érkezett, ahol engedélyt kellett kérnie, hogy ismerőseit, barátait meglátogassa, amikor néhány fiú játszani hívta. Tarzíciusz nemet mondott, erre elé álltak és rángatni kezdték. Ő attól félt, hogy letépik róla az Oltáriszentséget rejtő tarsolyt, ezért kezét a mellére szorította. Egyre jobban támadták. Biztosan ő is keresztény – kiabálták. Vegyük el, amit a ruhája alatt rejteget! Az egész csapat a hősiesen védekező fiúra támadt. Tarzíciusz látta, hogy az Eukarisztiát nem tudja kimenteni a pogány társai kezéből, gyorsan magához vette Jézus Testét, hogy azok meg ne gyalázhassák. Erre a fiúk még inkább megvadultak. Megetted a kincsedet? Majd kiverjük belőled! Ütötték, verték őt. A nagy kiabálásra az őrség egyik tagja közéjük rohant és szétválasztotta őket. A fiúk elrohantak, csak Tarzíciusz maradt a küzdelem helyszínén. Alig volt benne élet. A katona mellé térdelt. Azonnal megismerte, hiszen titokban ő is abba a közösségbe járt. Hol van az, akit magaddal hoztál? – kérdezte. Velem van, a szívemben – suttogta a fiú és meghalt. Vértanúsága a hagyomány szerint 257. augusztus 15-én történt. Szent Tarzíciusz a ministránsok védőszentje.

 

Ha szeretnél Jézusnak ilyen hűséges barátja lenni, és szeretnél neki az Oltárnál szolgálni,

a papnak segédkezni, bemutatni a Szentmiseáldozatot, akkor

Gyere te is Ministrálni!

Ministráns-foglalkozás időpontja:

minden szombaton délután 4 órától a plébániatemplom sekrestyéjében!!!