Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Útravaló
 
 
2017.11.19 - Évközi 33. vasárnap
 
"Az egyháznak ma inkább bizonyságtevőkre
van szüksége, mint hitvédőkre."
XII. Pius pápa
Evangélium - Mt 25, 14-30
Kép
Az evangélium azt tanítja, hogy az életben kapott talentumokat kamatoztatni kell. Vannak természetes talentumaink: testi-lelki képességeink, anyagi javaink stb. Vajon gyümölcsöztetjük-e ezeket? Kaptunk Istentől kegyelmi adományokat is, amelyek: a hit, a remény és a szeretet. Vajon megbecsültük-e ezeket? A keresztény ember Isten ajándékának tekinti életének szenvedéseit, keresztjeit is. Tudja ugyanis, ha készségesen fogadja és türelmesen hordozza keresztjét, sok érdemet szerezhet általa az örök életre.
 
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: "Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!" Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: "Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!"
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: "Uram? Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!" Válaszul az úr ezt mondta neki: "Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza. Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás."
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Melyek azok a képességek, amelyeket Isten nekem ajándékozott, és tőlem várja, hogy kamatoztassam?
• Mennyire állpok be a mindennapok teljesítménykényszeres, kíméletlen hajszájába megfeledkezve arról, hogy ezzel felborulhatnak számomra fontos, az élet értelmét adó értékek?
• Hogyan igyekszem úgy alakítani az életritmusomat, hogy ne maradjanak ki az őszinte emberi kapcsolatok, Isten, és embertársaim szolgálata?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy akik a papi és szerzetesi hivatás talentumát megkapták, azt hűségesen kamatoztassák.
Talentumok
Talentum sokféle van; egyiknek öt, másiknak kettő, vagy egy. Ezek természetes s természetfölötti erők és adatok, melyekkel szemben állok "én", akinek e talentumokat egyéni, szép életemmé kell földolgoznom; dolgozzatok, szerezzetek, alkossatok, -- mondja az Úr, -- senki sem megy be "Ura örömébe" azért, mert öt, vagy két talentuma van, valamint az egy talentum nem akadály abban, hogy valaki az örömbe bemenjen. Isten ide állított, így szerelt föl, s bármilyen legyek, van erőm hozzá, hogy bemenjek örömébe. Az "én", a lélek a fő; ez a lélek a maga öntudatában szemben áll saját maga tehetségeivel is, melyek nem tőle vannak, s boldogsága attól függ, hogy föleszmél és mondja: Íme Uram, itt vagyok; hálát adok és örülök, hogy vagyok, fölhasználom tehetségeimet s szolgálok neked!
Azért sem ment be senki "Ura örömébe", mert öt új, vagy két új talentumot szerzett, ha ezalatt külső műveket, vagy sikert értünk, pl. tudományos műveket, szónoki sikereket, gazdagságot, hírt, találmányokat. A rajtam kívül álló mű, a tudomány, vagy külső érvényesülés nem az én egyéniségem, hanem inkább csak egy-egy funkcióm. Mindez több oly föltételtől és kelléktől függ, ami nem én. -- Ha a mű, a siker volna az érték, akkor nem az ember volna a cél, hanem a mű, és az ember eszköz volna hozzá. -- Azután meg, kielégít-e valakit a külső mű, a siker? "Nem igen volt nagy szellem, ki a szándék és teljesítés közti szakadékot kínzón ne érezte volna, ki nem akart sokkal többet mondani, mint amit tudott." -- A művek csak tükrözései, csak csipetei a belső világnak. Ne szolgáljak tehát sikernek, hírnek és ne bántson, ha e részben szerencsés nem vagyok.
A lét súlypontja nincs a talentumokban, sem a sikerben; nem azért élünk, hogy tudósok, művészek, technikusok, kultúremberek legyünk; ezek mind a nagy világfejlődés relatív adatai; hanem a lét értéke maga az Isten dicsőségére folytatott, tehetségeinknek megfelelő munka. Az én értékem nem az, hogy öt talentumom van, s értéktelenségem sem az, hogy egy talentumom van, hanem az, hogy kötelességet s szolgálatot híven teljesítek, s várom az Úr örömét. Tudom, hogy Isten adta, amim van; tudom, hogy hasonulnom kell hozzá erőim kialakításában, gondolatban, akaratban, érzésben, hitben, szeretetben; tudom, hogy az életnek végtelen jelentősége van; erre felé járok bízó, munkás életben.
"Vegyétek el tehát tőle a talentumot, és adjátok annak, kinek tíz talentuma vagyon... Mert mindannak, kinek vagyon, adatik, attól pedig, akinek nincs, amivel bírni látszik is, elvétetik tőle". Aki fölhasználja a tehetséget az isteni, szép, belső világ kialakítására, az egyre bővelkedik; egyre több, mélyebb, tisztább öröme lesz; aki pedig a világért, az utcáért, az ingerért dolgozik, egyre szegényebb lesz; minél öregebb, annál szomorúbb lesz, "s míg (reményeid) lepkeszárnyát kergeted, lezúg hiába életed, és állasz pályád szélén" [Kölcsey].
Prohászka
A hét szentje: Árpád-házi Szent Erzsébet
Kép
Magyarországon született 1207-ben. Atyja II. András magyar király, anyja Gertrúd. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert szokásaival nem tudott egyetérteni.
Erzsébet teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ezt még mind elnézte volna, azt azonban már nem tudta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, és szerette a vad lovaglást.
A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, akihez a szeretet erős kötelékei fűzték. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele.
Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy felesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának. Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és ,,kifosztva'' a várat, segített az éhezőkön.
Erzsébet tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy a szerelme egyre inkább lelkivé vált. Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Útközben megbetegedett és meghalt. Az ő oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért gyermekeivel együtt elhagyta a várat.
Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Konrád szigorú lelkivezető volt: Kis hibákért is megostorozta Erzsébetet. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal kegyetlenül megvont tőle mindent. Erzsébet pedig nem tiltakozott és nem keresett kibúvókat, hanem Krisztus iránti szerelme jeleként tökéletesen engedelmeskedett. Oly hűséggel és hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki. Konrád egészségéről is néha maga Erzsébet gondoskodott, mert a betegápolásból sem akarta kivonni magát.
Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban., ahol a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló szolgált. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni.
1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Elajándékozta a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.
 
2017.11.12 - Évközi 32. vasárnap
 
"Istentől eltávolodni nem annyi jelent, mint hatalma alól,
hanem szeretetéből kivonni magunkat."
J. H. Newman
Evangélium - Mt 25, 1-13
Kép
Földi életünk a reménység és a próbatétel ideje. Várjuk az Úr eljövetelét és készek vagyunk minden áldozatot meghozni, hogy találkozhassunk vele. Őrizzük hitünk fényét, vigyázunk lelkünk kegyelmi állapotára és nem engedjük, hogy éberségünk hiánya miatt az oktalan szüzek sorsára jussunk: kizárjanak minket a menyegzős lakomáról.
 
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: "Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!" Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: "Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!" Az okosak ezt válaszolták: "Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!" Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: "Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!" De ő így válaszolt: "Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!"
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Jézus meghívott országába - igyekszem-e állandóan kapcsolatban lenni, hogy amikor megérkezik, jelen legyen számára?
• Mennyire fogadom be kegyelmeit, amelyeket szentségei által akar adományozni?
• Úgy élek-e, hogy ne más "olajával" próbáljak jobb képet mutatni magamról, hanem azt az arcomat lássa, amilyennek Ő ismer?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy megkapják az őszinte bűnbánat kegyelmét mindazok, akiket hirtelen halál ragad el a földi életből!
A Mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz...
A példázatok sajátosságai közé tartozik, hogy a szereplők rejtve vannak, álruhába jelennek meg. A vőlegény rendkívüli személyiség, ritkán jelenik meg és szokatlan időben, meglepő módon érkezik. Amikor pedig megérkezett kapusként lép föl a későkkel szemben, és ahelyett, hogy örülne, hogy találkozik velük, elutasítja őket.
A vőlegény tehát bírói szerepet vesz magára, nem nehéz ilyen viselkedés láttán a lelkeknek Krisztussal való találkozására gondolni, amikor ezt a történetet értelmezzük.
A szüzek egyetlen személyt képviselnek a menyasszonyt, a vőlegény ugyan bírói szerepben érkezik, de mégsem ítéletet akar tartani, hanem lakodalmat. Vagyis nem ítéletre akarnak elé lépni az elkésett szüzek, hanem részt akarnak venni egy örömteli lakodalomban. Igaz ez a későknek nem lehetséges.
Aki ezt a nagy találkozást lekési, az nem vehet benne részt. A találkozás időpontja bizonytalan, elhúzódik. A várakozókat elnyomja az állom, vagyis a bibliai elképzelés szerint elfáradnak a várakozásban.
Mitől okosak a szüzek, és mitől balgák? Az okosak visznek tartalék olajat. Ezt csak azok tehetik meg, akiknek nem kell takarékoskodni. Még álmukban is éghet lámpásuk, vagyis mindig megőrzik lelkükben az éberséget, hogy találkozzanak a Vőlegénnyel.
Az ősegyházban makacsul tartotta magát a hit, Jézus hamarosan visszajön és ítéletet tart. Ez problémát jelentett a Tesszalonikai egyház képviselőinek. Úgy gondolták, hogy az ő életükben még eljön Jézus. Úgy tűnik ez a példázat a hosszas várakozásra készítette fel Jézus tanítványait és az evangélium olvasóit. Talán ezért is maradt meg az evangéliumban, mert Jézus második eljövetelét egyesek a maguk generációjának idejére gondolták. Jézus és az evangélista igyekszik felkészíteni Krisztus követőinek második generációját arra, hogy a vég nem olyan közel van, mint első lelkesedésük idején gondolták, mégis úgy készüljenek erre az életre, mintha azonnal itt lenne.
Isten népe virrasztó közösség. Ezt pedig, nem mindig könnyű megmagyarázni. A kis gyerek rövid ideig tud várni az ajándékra, és emiatt jól viselkedik. A felnőtt azonban reális esélyeket fontolgat. Megéri-e a befektetés jónak lenni, és az ítéletet elkerülni. Jézus azonban másként fogalmazza meg a végső napot, mint korábban a próféták tették. Korábban ugyanis sötét és haragvó napnak írták le az ítéletet, a világ végét, a személy Isten előtti végleges megítélését. Jézus másnak írja le. Egy új világ a mennyei lakoma, a mennyország kezdete az ítélet. És a megítélés mindössze abból áll, hogy képesek vagyunk-e részt venni ebben a boldogságban vagy sem.
A példázatos történet kérdést intéz hozzánk, a várakozókhoz. Hogyan állunk legszebb vágyainkkal? A hitünk éber hit, vagy csak álmatag várakozás, tudomásul vétele az életnek, az értékek devalválódásának. Avagy még most is életünk második, vagy harmadik fordulóján, hiszünk a tisztább életben, aktív tevékeny vágyódással dolgozunk azon, hogy magunk körül az életet egyre szebbé, igazságosabbá és Isten szeretőbbé tegyük.
A történetben két csapat van, az okosaké és a balgáké, a kérdés a tetteink, vagy a fásultságunk melyik csoportba sorol bennünket?
Dr. Benyik György
A hét szentje: Szent Márton
Kép
Szent Márton Sabariában (Pannónia) 316/17-ben született. Szülei pogányok voltak. Márton egészen kicsi volt még, amikor szülei elköltöztek az itáliai Páviába, ahol még a zömében pogány környezetben cseperedett föl. Tizenkét évesen, szülei akarata ellenére jelentkezett katechumennek. Ekkor kapta az első nevelést a keresztény életre. A keresztséget hat évvel később vette fel.
Tizenöt éves volt, amikor a császár parancsára besorozták a császári seregbe, és lovas testőrtiszt lett. Már ebben az időben kitűnt katonatársai közül, és általános elismerést váltott ki az egyszerűsége, életének tisztasága, önfeledt felebaráti szeretete. 334-ben Amiens-ben történt, hogy télvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan koldusnak (ezt örökíti meg a fenti kép). Hamarosan megkeresztelkedett, s amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és a poitiers-i püspökhöz, Szent Hilariushoz csatlakozott, aki exorcistává szentelte.
Nem sokkal ezután hazalátogatott a szüleihez, és édesanyját meg tudta téríteni. Otthon megvalósította régi vágyát: először Milánó közelében, majd a Genova előtti Gallinaria-szigeten remetéskedni kezdett. 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. Hamarosan tanítványok gyűltek köréje. 371-ben, amikor a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspökök mind Mártont kívánták püspöknek.
Fölszentelése napjától Márton mint jó pásztor látogatta nyáját, prédikált, s a csodatevés ajándékát is megkapván, nagy erőt öntött a hívekbe és a papokba egyaránt. A nép atyjaként szerette őt, aki úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek, s csak segíteni és békességet teremteni akart mindenütt. Az egész ország gyógyításairól és ördögűzéseiről beszélt. Azonban Márton tudott nagyon keménykezű is lenni: ha a hit tisztasága került veszélybe; ha a hívők babonás tisztelettel vettek körül egy helyet vagy egy vélt szentet, illetve ha pogány szokások és elképzelések akadályozták az evangélium terjedését. Ilyen esetekben nem vonakodott életének kockáztatásától sem, teljes elszántsággal és keményen harcolt a hitért.
Mártont a nép úgy fogadta emlékezetébe, mint az irgalmas szamaritánust, aki a koldusnak utolsó ruhadarabját is odaadta, s mint a jó pásztort, aki a legszorongatóbb helyzetekben is a felebaráti és az Isten iránti szeretetet tette életének vezérlő elvévé. Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni, elsőként a nem vértanú szentek között. Ezrekre rúg azoknak a hegyeknek, templomoknak, váraknak és kolostoroknak száma, amelyek Márton nevét viselik. A sírja Tours-ban híres zarándokhely volt az egész középkor folyamán.
 
2017.11.05 - Évközi 31. vasárnap
 
"Vajon őszinte az a hit,
amelyik nem cselekszik?"
Racine
Evangélium - Mt 23, 1-12
Kép
Jézus elítélte a farizeusokat, mert az igazságot csak szóval hirdették, de életükben nem valósították meg. Tanításuk valójában szerepjátszás volt. Nem belső meggyőződésből és nem Isten kedvéért végezték szolgálatukat, hanem az embereknek akartak tetszeni. Ezért megkívánták a néptől, hogy különleges módon tiszteljék, mesternek és atyának szólítsák őket. A farizeusi lelkülettel szemben Jézus őszinteséget és szerénységet kér követőitől. Ne az emberek tetszését keressék, hanem Isten dicsőségét.
 
Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: "Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják."
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Mennyire vagyok képes szabadon, függetlenül cselekedni az "így szoktuk" szemlélettől?
• Minden ember befolyással van embertársaira és korának körülményeire - miben látom az én felelősségemet, hogy tetteim és szavaim egyensúlyban legyenek?
• Isten nem származása, teljesítménye szerint nézi az embert - mit kell tennem, hogy az ő közösségében mindenkit testvérnek tekintsek?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy szenvedő testvéreink a kereszt türelmes hordozásával mutassák meg, hogy Krisztus nyomában járnak!
Szent Imre herceg
Szent Imre hercegre, a magyar ifjúság védőszentjére emlékezünk ünnepén, november 5-én.
István király és Gizella királyné gyermekei közül csak két fiú neve maradt fenn: Ottóé, aki valószínűleg 1000 előtt született (a krónikák szerint 1002 előtt keresztelték meg, s korán meghalt), valamint Imréé. 1000 és 1007 között született Székesfehérváron. Életéről krónikák és legendák alapján vannak csak ismereteink.
„A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint a cédrus a Libanonról (Zsolt 91,13), Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve ragyogóan tündökölt” – olvasható Szent Imre 1110-ből származó legendájában.
Imre herceg neveltetésére nagy gondot fordítottak: oktatását 1015-ben Gellért püspök vette át. Hét éven keresztül tanította Imre herceget latinra, elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait; a tudományok mellett a vallásba, valamint a papi élet rejtelmeibe is beavatta.
A herceg aztán tizenöt éves korától István király mellett nevelkedett, számára íródtak az Intelmek. Elsajátította az államirányítás tudományát, a hadvezérséget és a diplomáciát. Az 1020-as évek végén elfoglalta a trónörökös hercegeket megillető dukátust (valószínűleg a bihari dukátust), és apja rá bízta a királyi sereg parancsnokságát is.
„...szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam, jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot«.” Szent István király intelmei Imre herceghez (részlet)
A huszonhárom éves Imre herceg kész volt az uralkodásra, így megfelelő feleséget kerestek számára. Édesapja kívánságára megházasodott, de feleségével szűzi életet élt, minthogy – legendája tanúsága szerint – a veszprémi Szent György-kápolnában égi szózatot hallott, hogy testi-lelki szüzességben töltse életét: „Megtörtént, hogy mikor egyik éjjel titokban, csupán egyetlen szolgát magához véve imádkozni ment abba az igen ősi és ódon templomba, amit Veszprém városában Krisztus drága vértanújának, Györgynek a tiszteletére építettek, hogy ott imádságba merülve magában azt fontolgassa, milyen még kedvesebb dolgot ajánlhat fel Istennek, hirtelen nagy ragyogással világosság árasztotta el az egész templomot. Isteni hang bent a magasban így szólt: »A legkiválóbb dolog a szüzesség! Lelked és tested szüzességét kívánom tőled. Ezt ajánld fel, ebben a szándékodban tarts ki!«”
Imre herceg 1031. szeptember 2-án halt meg, miután vadászat közben egy vadkan megsebezte, valószínűleg a bihari Igfon-erdőben. Itt épült fel a 11. és a 12. század fordulóján a Szent Imre-apátság a herceg szentté avatása után. Holttestét az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték el.
VII. Gergely pápa Szent László király uralkodása idején, 1083. november 4-én István királlyal és Gellért püspökkel együtt avatta szentté Imre herceget. Ünnepe november 5-ére került.
Istenünk, te Szent Imrét tündöklő ifjúságában emelted szentjeid társaságába, miután sugallatodra neked szentelte életét. Engedd, hogy mindenkor közbenjáró segítőnk legyen nálad. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik, a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
A hét szentje: Szent Imre herceg
Kép
Szent Istvánnak és Boldog Gizellának a fia. Születési évét nem tudjuk biztosan. Legújabban az 1000 és 1007 közötti évekre teszik születésének idejét, helyét pedig Székesfehérvárra.
Imre herceg élete folyását nem könnyű követni, mivel legnagyobbrészt a krónikák és legendák gyér adataira vagyunk utalva, a legenda pedig a ,,liliomos herceg'' alakját még jobban kiszínezte. Szüzessége miatt századokon át valami nőies, finom, nem e világból való alaknak rajzolták, pedig Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt.
A trónörökös nevelésére rendkívül nagy gondot fordítottak. Első nevelői a szülei voltak, akik mindketten az életszentség útján jártak, s az ő hatásuk alatt érlelődött meg a kis királyfiban az az életideál és az az út, amelyet járni megtanult és haláláig követett.
1015-ben változás állott be Imre herceg nevelésében, amikor is Gellért bencés szerzetes Pannóniába érkezett. István király felismerte benne a kiváltságos, nagy tudományú, szent életű szerzetest és fia nevelőjévé tette. Imre királyfi hét éven keresztül tanult kiváló mestere irányítása mellett.
A hagyomány három királyi családot említ, amelyből feleséget vehetett: a lengyel, horvát és görög uralkodóházat. Pontosan nem tudjuk megállapítani feleségének kilétét, csak annyi bizonyos, hogy szűzi házasságban éltek egymással. Amint a legenda gyönyörűen mondja: ez a csodálatos ifjú ,,keblében hordta a lángot, de el nem perzseltetett annak égésétől''.
István 1031-ben hatalmának és tekintélyének tetőpontján Székesfehérvárott koronázásra készült. Egyetlen életben maradt fiát akarta megkoronáztatni, hogy trónját és országában a kereszténység zsenge vetését a jövő számára biztosítsa. Ebben az ünnepélyes hangulatban jött a szomorú hír: Imre herceget vadászat közben egy földühödött vadkan halálra sebezte, és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt.
Szent László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban oltárra emeltette (ez felelt meg akkor a szentté avatásnak). Azóta példaképe a magyarságnak, elsősorban a magyar ifjúságnak. Nevét szívesen viselik. Halálának 900. évfordulóját nagy ünnepélyességgel tartották meg 1930-ban Budapesten a pápai követ, hat más bíboros és több száz főpap jelenlétében. Prohászka Ottokárnak igaza volt, amikor azt írta: ,,Szent Imre hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.''
 
2017.10.29 - Évközi 30. vasárnap
 
"Isten sohasem szűnik meg gyermekeinek atyja lenni;
az ember az, aki megszűnik gyermeke lenni."
Páduai Szent Antal
Evangélium - Mt 22, 34-40
Kép
Az írástudók Jézus korában is sokat vitatkoztak arról, hogy a törvényben szereplő 248 buzdító és 365 tiltó parancs közül melyik a legfontosabb. Jézusnak is feltették ezt a kérdést. Ő határozottan és egyértelműen ezt válaszolta: Szeresd Uradat, Istenedet és szeresd felebarátodat. A Szentírás arról is tanúskodik, hogy az istenszeretet lényege: tegyük meg Isten akaratát. A felebaráti szeretet legfőbb jellemzői pedig: a tisztelet, a jóakarat, a segítőkészség és a türelem.
 
Abban az időben, amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: "Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták."
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Törekszem-e imádságban az Istennel való szoros kapcsolatra, vagy csak bizonyos "vallásos szokások" érdekelnek?
• Isten közelsége az elsődleges számomra, vagy ez is csak egy "kellene" az életemben a sok közül?
• Tudom-e magamat Isten szemével nézni és elfogadni, hogy ne külső elvárásoknak akarjak megfelelni?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy a betegek a te kínszenvedésedből merítsenek erőt szenvedéseikben.
Mindenszentek napja
Mindenszentek napja, az öröm ünnepe és nem a szomorúságé. Hiszen azokat a szenteket ünnepeljük, akik eljutottak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra, Isten-boldogító színe látására. Tévedés lenne azt képzelnünk, hogy, csak azok a személyek szentek, akiket Egyházunk hivatalos eljárás során emelt oltárra. Mindenszentek ünnepén különösen azokra emlékezünk, akik neve nem a mi könyveinkbe, hanem az Élet könyvében van feljegyezve.
A szentekkel kapcsolatosan el kell mondanunk, hogy ugyanúgy az Egyház tagjai, mint mi. Annak az Egyháznak a tagjai, amelynek három szintje, része van, amely küzdő, szenvedő és megdicsőült. Az első része az úgynevezett küzdő Egyház. Ez a tulajdonképpeni földi Egyház, amelyet mi alkotunk. Küzdőnek nevezzük, mert a földi életben küzdünk az ördög cselvetései, a bűnök és az élet számtalan vihara között, hogy eljussunk az örök boldogságba, ahová a szűk kapun át lehet bejutni. Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítóhelyen szenvedő lelkek alkotják. Ők az örök élet részesei már, hiszen a tisztítótűz után Isten Országába jutnak, csak még vezekelniük kell bűneikért. Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház. Ezt a szentek alkotják, akik eljutottak már az örök boldogságba.
A mai nap az öröm, az ünneplés napja. Hiszen azokra az emberekre emlékezünk, akik megmutatták az utat, hogy igenis el lehet jutni az örök boldogságra a Krisztus által meghirdetett tanítással, s egyáltalán azt hirdetik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk. Így hát Mindenszentekkor ünnepeljük, a szentéletű nagymamákat, a családjukért minden áldozatot vállaló édesapákat és édesanyákat, a hivatásuknak élő időseket, a bátor és tanúságtevő fiatalokat, az ártatlan gyermekeket, akiket az Úr korán magához vett, de nem azért, hogy megfosszon tőlük bennünket, hanem hogy még mélyebbé és termékenyebbé tegye a velük való közösséget.
Tehát Mindenszentek napja: a földi életből elköltözött szüleink, testvéreink, barátaink, ismerőseink ünnepe, azoké, akik üdvözültek (s nemcsak a szentté avatottaké, akiknek nevei ott van a katolikus falinaptárban), akik már a mennyországba jutottak. Sőt a saját – reménybeli – ünnepünk is, mert mindnyájan arra vágyunk, hogy egykor a Mindenszentek seregében éljünk a mennyben, és színről színre láthassuk az Atyát, aki teremtett bennünket, a Fiút, aki annyira szeretett minket, hogy életét áldozta érettünk s a Szentlelket, aki azért áradt ki, hogy Istenhez vezessen minket.
Igen, ahhoz, hogy eljussunk az Isten örök Országába, boldogító színe látására: szentnek kell lennünk. Meghökkentő ez: pont én legyek szent? Úgy gondoljuk, hogy az életszentség a papoknak, szerzeteseknek és az apácáknak van fenntartva, akik egész életüket Istenre, Isten látványos szolgálatára szentelték. A megkereszteltek többségének, akik a világ dolgaival vannak elfoglalva, ebben nem lehet részük. Ez egy óriási tévedés. Ugyanis az életszentségre minden megkeresztelt ember meg van hívva - legyen az pap, tisztviselő vagy egyszerű munkás. Nemcsak a papok, szerzetesek lehetnek szentek, hanem a névtelen keresztények milliói is, akik azonban nem névtelenek Isten előtt, mert csendesen és hűségesen élték keresztény hitüket. Hiszen hallottuk a Jelenések könyvéből vett olvasmányban: az üdvözültek szeregének száma megszámlálhatatlan.
De végül is mit jelent szentnek lenni, ki a szent? A szentek a lelki élet, az Isten jelenlétében, vagyis az Istennel megélt élet művészei, s ebben minden keresztény példaképei. Ilyen értelembe véve lámpások ők, akik mutatják az utat Isten felé, beragyogják szeretetükkel, helytállásukkal buzdítva a mai keresők, krisztushívők mindennapjait.
Ez a szó: szent, voltaképpen nagyon egyszerű és nekünk való dolgot jelent. A Bibliában a „szent” sem kevesebbet, sem többet nem jelent, mint igaz, őszinte embert, aki nem kétszínű, nem képmutató, aki istenfélő, őszintén vallásos, a szent az Újszövetségben pontosan annyit jelent, mint öntudatos keresztény embert.
Az életszentség tehát olyan állapotot jelent, amelyre minden felnőtté vált kereszténynek el kell jutnia. Ebben példaképeink és segítőink a szentek. Példaképeink, akiknek életútját, s magatartását érdemes követnünk. De ugyanakkor segítőink is, mert Istennél való közbenjárásukkal segítenek minket, a küzdő Egyház tagjait az élet rögös útján, hogy hozzájuk hasonlóan mi is célba jussunk. Ma, mindenszentek ünnepén, ha csak egy órára is, de jó megállnunk, megpihenni, és hálát adni Istennek szentjeinkért és köszönetet mondani szentjeinknek, hogy igazi reményt, őszinte biztatást adnak nekünk, ma élő keresztényeknek, hogy itt és most, a szürke hétköznapokban, az élet örömeiben és viharaiban Isten kezébe erősen kapaszkodva szentté lehet válni. És ez az élet értelme. Hogy az üdvösség, Isten Országa számunkra is elérhetővé vált Jézus Krisztus által, a Szentlélekben.
A hét szentje: Boldog Mór
Kép
A hagyomány szerint magyar szülőktől született 1000 körül. Saját megjegyzése szerint – ezt Szent András és Benedek legendájában olvashatjuk – István király uralkodása elején iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. 1030 körül a Szent Hegy kolostorának apátja volt, s ebben az időben történhetett a király és Szent Imre nevezetes látogatása, mely után 1036-ban a király akarata kiszólította őt a kolostor csendjéből, és a pécsi püspökség élére állította.
Az 1046-ban történt lázadáskor, amely Szent Gellért és több püspök halálát is okozta, Mórnak nem esett bántódása. Egyike volt a három püspöknek, akik Endrét Székesfehérvárott megkoronázták. 1055-ben tanúként aláírta a nevezetes tihanyi alapítólevelet, mellyel I. Endre újabb bencés apátságot hívott életre. 1064 húsvétján püspöki székvárosa nevezetes esemény színhelye lett: a hercegek kibékülése után Géza személyesen helyezte a koronát Salamon fejére, Mór püspök pedig Salamonnak ajándékozta András remete ciliciumának egy darabját. Nem sokkal ezután, első magyar íróként (latinul) megírta a két szent remete, András és Benedek életét. 1070 körül halt meg, valószínűleg Pécsett.
Emberemlékezetet meghaladó, folyamatos tiszteletét a Szentszék 1848. július 22-én hivatalosan is megállapította. A jóváhagyó bullában IX. Pius pápa a következőket írta: ,,Életének nyilvánvaló szentsége halálától fogva méltán részesült a hívek részéről nyilvános egyházi tiszteletben: bár a régi kort sok homály fedi, bár az országot ért sok csapás folytán a régi magyar egyház emlékei csaknem mind hiányoznak, a történelemből és a hagyományokból ennyi világos. Azt pedig, hogy a tisztelete mindmáig fennállt, bizonyítja mindazoknak az íróknak egybehangzó tanúságtétele, akik Mórról úgy emlékeznek meg, mint boldogról és szentről. Hozzájárul ehhez, hogy képét nem egyszer festették meg szent fölirattal. Vannak 1499-ből való misekönyvek, melyek Mór dicséretét zengik. Vannak tetteiről és rendkívüli életszentségéről tanúskodó kommentárok. Mindezeket mérlegelve és igazolva látván Boldog Mór emberi emlékezetet meghaladó nyilvános és egyházi tiszteletét, Pécs püspöke alázattal kérte, hogy ez a tisztelet annak rendje és módja szerint jóváhagyást nyerjen.''
Ez a pápai jóváhagyás vetette meg Boldog Mór újkori tiszteletének alapját. Egy év múlva a püspök körlevélben jelentette be: ,,IX. Pius pápa Mórnak, a 11. századi pécsi püspöknek nyilvános tiszteletét elrendelte és életbe léptette. Szent Mór hitvalló és püspök egyházi ünnepét évente az egész pécsi egyházmegyében a szerzetes templomokban is szentmisével és zsolozsmával október negyedik vasárnapján kell megülni.'' Az ünnepet később, 1913-ban október 25-re rögzítették.
 
2017.10.22 - Évközi 29. vasárnap
 
"Hová eshet az ember, ha botladozik?
Csak Isten kezeibe."
Karl Heinrich Waggerl
Evangélium - Mt 22, 15-21
Kép
Jézus nem foglalt állást konkrét politikai kérdésekben. Elvi megjegyzései azonban elgondolkodtatták kortársait. Ez történt akkor is, amikor ellenfelei arról kérdezték, szabad-e adót fizetni a császárnak? Válaszában Jézus, mint minden nép Megváltója azt juttatta kifejezésre, hogy felette áll a különféle szembenálló politikai csoportok vitáinak. Ne várják tehát tőle, hogy evilági dolgokban döntőbíró legyen.
 
Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártrakat a következő kérdéssel: "Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?" De Jézus felismerte gonoszságukat és így szólt hozzájuk: "Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!" Aztán megkérdezte tőlük: "Kinek a képe és a felirata ez?" Azok azt felelték: "A császáré." Erre ő így szólt hozzájuk: "Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré - az Istennek pedig, ami az Istené!" Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Tudom-e vállalni a konfliktust, hogy ne érezzek kötelezettséget olyasmiben, ami Istentől eltávolít akkor sem, ha jó célként van feltüntetve?
• Hogyan tudom megtalálni az egyensúlyt, hogy a felmerülő lehetőségek közül a maradandó értékeket válasszam?
• Ha a megkülönböztetés adományával élve kitartok egy döntés mellett, megtapasztalom-e a lelki békét?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy az Egyház pásztorai egymással egyetértésben őrizzék és hirdessék a te országod törvényeit!
Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené
Adott-e Jézus konkrét politikai tanítást követőinek? Ezt a kérdést kell feltennünk ezen perikópa kapcsán. Nem véletlen, hogy ennek a szakasznak a kulcs mondata „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené” elhíresült, mint a keresztényeknek a fennálló politikai rendhez való alkalmazkodásának hivatkozási szövege. Akik ezt a politikai alkalmazkodás alapszövegeként értelmezik, azok alaposan félreértik Jézus szándékát és megfeledkeznek arról, hogy aki ezt mondta, politikai perben halt meg, mint a „zsidók királya”.
Mint annyiszor itt is feszültség van Jézus szavainak egyszerű értelmezése és szándékolt mondanivalója között. Itt is azonnal felismerhetjük azt a motívumot, ami miatt a keresztények ezt a vitát oly pontosan rögzítették, hiszen az eredménye számukra tartalmazott eligazítást.
Krisztus prófétai tanító volt, ami azt jelentette, véleménye volt a politikáról is és nem politikamentes és világtól idegen elméleti vallási tanítást adott. Tanítása mozgósította az embereket, sőt mozgósította az ellenségeit is. Nem véletlenül kísérték végig nyilvános működését a kezdetektől a nép más vallási vezetőinek állandó provokatív kérdései. A farizeusok és írástudók, a nép vénei, és itt ebben a beszélgetésben, az összes eddigiek együtt teszik fel a provokatív kérdést a Heródes család hatalmát pártoló, alapvetően Róma-barát vezetőkkel.
A kérdés szabad-e, vagy nem szabad adót fizetni a császárnak? A keresztényeknek ez a kérdés így fordítható le, szabad-e vagy nem szabad elismerni egy politikai hatalmat, esetleg együttműködni vele? Szabad-e részt venni politikai mozgalmakban? A magán szférába tartozik-e a vallás, vagy társadalmi mozgalomnak is tekinthetjük? Ezek a mai kérdésekre adott válaszok mind attól függenek, hogyan értelmezzük Jézus válaszát.
Jézus válasza elsősorban az álnok csapdát leplezi le. Amikor azt kéri, mutassatok egy adópénzt, a kérdezők megfeledkeznek arról, hogy nekik ezt nem szabadna birtokolniuk. A szélsőséges zsidó vallási nézetek szerint ugyanis, már a római pénz birtoklása is bálványimádást jelentett. Az, akinek a pénzét birtokoljuk, ezen keresztül elismerteti hatalmát velünk. Ez sajnos most is igaz. A pénzen keresztül hatalmat gyakorló politikai fensőbbséghez vagyunk kötve. Ha elutasítanánk a birtoklását, kivonnánk magunkat ebből a körből. Ha nem használnánk pénzt, nem lenne felettünk hatalma az adó hatóságnak, a különböző szolgáltatóknak, azoknak akik árúikat nekünk eladják, vagy szolgáltatásaikat ránk kényszerítik. Csakhogy, akkor minden szükségletünkről magunknak kellene gondolkodni, az utolsó varrótűtől a fűtőanyagig és a ruháig.
Krisztus azonban nem ismerte el a császár mindenre kiterjedő hatalmát. Sőt a keresztények sem ismerték el soha a totális politikai szabályozás jogosságát. Mindig is védték a lelkiismereti szabadságot, és azt, az egyháznak joga van a saját világképével közösséget teremteni. Az egyház mindig is feszültségben volt mindenféle állammal. Az isten országát megvalósítani akaró ember, nem tud belenyugodni abba, hogy pillanatnyi választási vagy irányítási problémák miatt adjunk fel alapvető igazságos és jogos elképzeléseket. Jézus által hirdetett egyenlőség nem megalkuvást jelentett és a szolidaritás vállalását a gonoszokkal és bűnözőkkel, hanem minden gonoszságnak és bűnözésnek a kizárását jelentette.
A keresztények és az egyház kapcsolata a politikai hatalommal éppen ezért mindig törékeny, de a realitások figyelembe vételével nem alkalmazkodás mentes. De egyben azt is jelenti, hogy sem Jézus, sem a keresztény egyház, nem fogad el egyetlen politikai rendszert sem teljesen és véglegesen. Lelkiismereti kötelességünk alól nem menthet fel senki, az Istennel szembeni kötelességünket nem helyettesíthetjük az állami alkalmazottak lojalitásával. Jézus prófétai szemléletét nem válthatjuk fel az összkomfortos alkalmazkodással.
Dr. Benyik György
A hét szentje: Kapisztrán Szent János
Kép
Dél-Itáliában, Capestranóban született. Rendkívüli tehetségekkel volt megáldva, ezért egész fiatalon Perugiába küldték tanulni kora leghíresebb jogi karára. Közel tíz évig tanult. Tanulmányai befejezése után rövidesen kinevezték a Nápolyi Vicaria, a királyság legfőbb bírósága elnökévé. Ezt a tisztet nem sokáig töltötte be, mert egy perben igazságtalan ítélet meghozatalára kényszerítették, s ez egy ember életébe került. Ekkor lemondott tisztéről, a király pedig Perugiába küldte bíráskodni. Gyors karrierje és ragyogó állása birtokában eljegyzett egy nápolyi grófi családból való leányt, és ekkor fordulat következett be az életében. A Perugia és Malatesta közti háborúban elfogták és börtönbe vetették. Megkísérelte a szökést, de ismét elfogták, és ekkor változott meg a lelke úgy, hogy később a megtérését látta benne. Teljesen szakított a világgal, felbontotta az eljegyzést, s belépett a ferences rendbe, mégpedig az akkor újonnan induló obszervánsok közé.
János negyven éven át prédikált, naponta legalább egyszer. Ha valahol megjelent, eseményszámba ment. Városok és fejedelmek hívták meg. Mindemellett összeszedett imádságos életet élt, amely alapot adott roppant széles körű tevékenységéhez.
A nép nemcsak prédikációit hallgatta, hanem csodálatos gyógyító erejét is felfedezte. E csodatételei barátja, Sziénai Bernardin szentté avatása után kezdődtek. Az ő ereklyéit hordta magánál, és ezeket helyezte a betegekre, akik meggyógyultak. Egy párizsi kódex közel kétezer ilyen gyógyulást sorol fel hely, személy, dátum és tanúk adataival.
Élete utolsó szakasza és hősies önfeláldozása Magyarországhoz kapcsolja. ,A magyar rendek először 1452-ben hívták Magyarországra Isten igéjének hirdetése végett. Ekkor kezdte hangoztatni felismerését, hogy Magyarország megsegítésén múlik Európa és a kereszténység jövője a török veszedelem miatt. Elindult, hogy személyes jelenlétével lelkesítse a magyarokat a harcra, és megakadályozza egy magyar-török szövetség létrejöttét. 1455 májusában a Zala megyei Lendva közelében lépte át a határt, és július elsején érkezett Győrbe, az országgyűlésre. Itt kapta kézhez az új pápa, III. Callistus levelét, amelyben megbízta, hogy hirdesse Magyarországon a török elleni hadjáratot. A pápa trónra lépésekor megesküdött, hogy kiűzi a törököt Európából, s ehhez Kapisztrán Jánosban és Hunyadi Jánosban megfelelő társakat talált.
A hosszú és küzdelmes harc nagy „durranását” a magyarok önbiztató, ’csatába a török ellen’ kiáltása hozta meg. Jánost kérték, hogy vezesse őket csatába még aznap. Kapisztrán érezte, hogy ez a megfelelő nap a győzelemre. Mikor másnap hírül hozták Kapisztránnak, hogy a török sereg elmenekült, könnyezett, és így kiáltott fel örömében: „Ez az a nap, melyet az Úr adott nékünk, örvendjünk és vigadjunk rajta!” Amikor e győzelem híre Rómába ért, a pápa örök emlékezetül elrendelte Urunk színeváltozása ünnepét, augusztus 6-ra, és szokássá tette a déli harangszót.
Ez év végén október végén az újlaki kolostorban visszaadta lelkét Urának Kapisztrán János. Testét itt őrizték mindaddig, míg a török hódoltság idején ismeretlen körülmények között nyoma nem veszett. 1690-ben avatták szentté. Ünnepét 1890-ben vették fel a római naptárba, március 28-ra. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe esik, 1969-ben az ünnepet áthelyezték halála napjára, október 23-ra.
 
2017.10.15 - Évközi 28. vasárnap
 
"Isten nem azért szeret bennünket,
mert mi szeretjük, hanem azért, mert Ő jó."
Josef Ratzinger
Evangélium - Mt 22, 1-14
Kép
Isten mindenkit részesíteni akar adományaiból. Mindenkinek kész megadni az örök üdvösséget is Sokan azonban nem értékelik az ő jóságát, sőt visszautasítják közeledését. Tudják ugyanis: aki Istent választja, annak Isten akarata szerint kell élnie. Ez viszont alázatosságot és áldozatot kíván tőlük.
 
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: "Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!" De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: "A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!" A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: "Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?" De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: "Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!"
Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Mennyiben teszem az első helyre mindazt, amit Isten kíván tőlem: rögtön rendelkezésre állok, ha hív, vagy előbb az "üzlet után nézek"?
• Milyen szándékkal vagyok jelen Isten meghívott közösségében, mit takar az "öltözékem" - akár lelkileg, akár testileg?
• Figyelek-e a Király hangjára, hogy ne szalasszam el a lehetőséget a találkozásra, és kiválasztottságomat elfogadhassam?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy Egyházad tanítása mindenkihez közvetítse hívó szavadat!
Október 17. Antiochiai Szent Ignác
Ignác püspököt, akit Theophorosznak, azaz Istenhordozónak is neveztek, joggal számláljuk az apostoli atyák közé. Nem csupán azért, mert még személyesen ismerhetett több apostolt is, hanem mert kiemelkedik azok közül, akik az apostolok után következő nemzedékben folytatták az Egyház alapjainak építését. Ignác nemcsak oszlop volt az épülő Egyházban, hanem levelei által századokon át, egészen a mai időkig megvilágosítja a hívők szívét. Igaz, mindössze hét levele maradt ránk, de ez a csekélynek látszó örökség cáfolhatatlanul bizonyítja Krisztus követése útjának járható voltát.
Életrajzi adataiból nem sokat ismerünk. Az 1. század közepe táján született, valószínűleg Szíriában. Vértanúsága körülményeiből arra következtethetünk, hogy rabszolga származású volt. Szent Péter és Evodiosz után harmadikként volt Antiochia városának püspöke. Antiochia a római birodalom keleti részének és a hellén kultúrának volt a központja, ugyanakkor Jeruzsálem mellett az egyik egyházi centrum is lett. Ebben a városban alakult ugyanis az első pogányokból megtért keresztény közösség. E közösség mellett, tőle meglehetősen elkülönülten, zsidó-keresztény közösség is élt a városban. Ez utóbbiak szigorúan ragaszkodtak a mózesi törvény szokásaihoz, a pogányokból megtértek pedig velük szemben már a keresztény szabadság szellemében formálták életüket. Emiatt az antiochiai egyház kormányzása nagyon kényes feladat volt (vö. ApCsel 15. fejezet).
Elsőként beszél a katolikus Egyházról, és a katolikus nála egyetemest jelent, és a püspökkel közösségben lévő egyházra gondol. Nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy ennek a püspökkel való egységnek elsősorban a közös imádságban és az Eucharisztia közös ünneplésében kell megnyilvánulnia. Megerősíti: ,,Senki ne legyen tévedésben! Aki nincs az oltár kerületén belül (azaz az áldozatbemutatás helyén), az megfosztja magát Isten kenyerétől. Ha egyik vagy másik imádságnak oly nagy ereje van, mennyivel több a püspök és az egész egyház imája!'' (Ef 5,2). ,,Arra törekedjetek, hogy Eucharisztiátok egy legyen. Egy ugyanis a mi Urunk Jézus Krisztus teste, és a kehely az ő vérének egységére, egy az áldozati oltár, ahogyan egy a püspök a papsággal és a diákonusokkal, hogy Isten szerint cselekedjétek, amit cselekedtek''.
 
Részletek Antiochiai Szent Ignácnak a rómaiakhoz írt leveléből
"Minden egyháznak írok, és mindnyájatoknak meghagyom, hogy szívesen meghalok Istenért, ha ti meg nem akadályozzátok. Kérlek benneteket, hogy ne gyakoroljatok velem alkalmatlan jótéteményt. Engedjétek, hadd legyek vadállatok prédája, mert ezáltal juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak.
Mit használna nekem e világ gyönyöre vagy e világ minden országa? Jobb nekem meghalnom Jézus Krisztusban, mint uralkodni a föld határain. Őt keresem, aki értünk meghalt; őt akarom, aki értünk feltámadt. Születés vár reám. Hagyjatok engem, testvérek!... Vágyva vágyom Istené lenni, ne adjatok hát vissza a világnak...
Nem telik élvezetem romlandó eledelben, sem e világ gyönyörűségeiben. Isten kenyerét akarom, vagyis Jézus Krisztus testét, aki Dávid nemzetségéből származik; italul pedig az ő vérét kívánom, aki a romolhatatlan szeretet.
Nem akarok tovább földi emberként élni. És ez meg is lesz, ha ti is úgy akarjátok. Legyetek rajta, kérlek, hogy ti is irgalmat nyerjetek! E rövid levélben azt kérem tőletek, hogy higgyetek nekem. Jézus Krisztus nyilvánvalóvá teszi majd előttetek, hogy igazat mondok; ő az az igazmondó ajak, amelyből igazán az Atya szólt. Könyörögjetek értem, hogy ezt elérjem! Nem a test szerint, hanem Isten szándéka szerint írtam ezeket nektek. Ha eljutok a szenvedéshez, akkor jóakaróim voltatok; de ha felmentenétek a szenvedéstől, akkor rosszakaróim."
A hét szentje: Avilai Szent Teréz
Kép
Szülei három leány gyermeke közül egyedül ő határozott úgy, hogy kolostorba vonul. E lépése nem menekülést jelentett valami kilátástalan helyzetből. Nagy szeretetkészség élt benne, amely spontán módon nyilatkozott meg, arra azonban ügyelt, hogy olyan helyzetbe ne kerüljön, ami miatt adott szavát vissza kelljen vonnia. Személyének, szellemességének, beszédének és magatartásának varázsa már gyermekkorában sok játszópajtást vonzott köréje, és szórakoztatta, nevettette társait. Ezt a művészetet, hogy „embereket megvidámítson, és nevetésre indítson'', mindhalálig megőrizte.
Amikor köztudottá vált, hogy belép a Kármelbe, mindenki megdöbbent. Teréz az üdvösséget kereste. Egyszerűen és őszintén azt látta be, hogy az ő természetével és a szeretet vonalán szerzett tapasztalataival a világban élve nem fog sikerülni az üdvössége. De a kolostorba lépése drámai, fájdalmas lépés volt. Apja megtagadta a beleegyezését. Tizennyolc évesen titokban hagyta el a szülői házat, és felvételét kérte az avilai Megtestesülés-kolostorba. Később azt mondta: ,,Nem hiszem, hogy a halál fájdalmasabb lesz a szívemnek, mint az a perc, amikor elhagytam a szülői házat.”
A kolostorban töltött évei alatt kapott egy látomást a pokolról, elolvasta Szent Ágoston vallomásait – ezek elvezették a megtéréshez. Volt, hogy a nővérek a templomban egy méter magasan lebeg a padló felett és az arcából különleges fény sugárzik. Neki magának e jelenségek nagyon kellemetlenek voltak, és kérte Istentől, őrizze meg a kegyelem külső megnyilvánulásaitól, s vezesse őt más utakon. De bármilyen alázatos és tartózkodó volt a kolostori életben, az Istentől kapott kinyilatkoztatások miatt nővértársai üldözni kezdték. Azzal vádolták, hogy látomásai nem Istentől, hanem az ördögtől valók.
Teréz mindenekelőtt ,,igen hűséges akart lenni a rendi regulához'', mert megtapasztalta, hogy mennyire eltávolodtak az eredeti kármelita szellemtől. Miután engedélyt kapott a pápától és az avilai püspöktől, egy árva fillér nélkül hozzálátott Avilában egy kis kolostor építéséhez. 1562-ben nyitotta meg, és elszánva magát arra, hogy a kármelita életet a maga eredeti szigorában fogja élni, lehúzta a saruját és nevet változtatott: ettől fogva Jézusról nevezett Teréz volt a neve. Bár igen sokan szembeszegültek vele, egyik kolostoralapítását követte a másik.
Életének utolsó napjáig viselte a sok utazás, az alapítások (17 női és 15 férfi kolostort alapított) a legkülönfélébb tárgyalások terhét, s közben az egészsége már nagyon rossz állapotban volt. Utolsó hónapjait szenvedés, keserűség és csalódás nehezítette. Ez volt utolsó megpróbáltatása.
Teréz 1582. október 4-ről 5-re virradó éjszaka halt meg Avilában, épp akkor, amikor bevezették a Gergely-féle naptárreformot, minek következtében a következő évben az évforduló már október 15-re esett. 1622-ben avatták szentté.
 
2017.10.08 - Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya
 
"Isten nem azért uralkodik, hogy elnyomjon,
hanem hogy felemeljen és élettel töltsön el."
Hermann Schell
Evangélium - Lk 1,26-28
Kép
„Amikor létrehozott, még ősvizek sem voltak, és a forrásokból még nem tört elő víz.” Isten örök szeretete máris Mária felé fordult, akit megáld az Isten a kegyelem teljességével, s áldottá tesz.
 
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy az államférfiak egyetértésben munkálkodjanak Egyházaddal a világ békéjéért és a népek szabadságáért!
Október 8., Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya
Szent István halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. A külön ünnepet XIII. Leó pápa engedélyezte népünk számára.
Az országfelajánlás 1038-ban történt, Nagyboldogasszony ünnepén. A Hartvik püspöktől származó legendában így olvashatunk erről:
„Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról [a királyt], s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.« (Vö. Zsolt 31,6)”
A Szűzanya és a magyar nép közötti kapcsolatot az István király halálát követő belső villongások sem tudták elhomályosítani. Magyarok Nagyasszonya tisztelete Szent László király uralkodása idején új virágzásba borult. Később a tatárokkal és a törökökkel szemben is Jézus és Mária nevét kiáltva harcoltak a magyarok. I. Lipót a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország fölajánlását Máriának a 17. század végén.
Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tisztelet nemzeti jellegét: XIII. Leó mintegy kilenc évszázados töretlen hagyományt szentesített, amikor 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Ezt Szent X. Piusz helyezte október 8-ra.
1980. október 8-án Szent II. János Pál pápa kápolnát szentelt a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a Szent Péter-bazilika altemplomában.
A Patrona Hungariae sajátos ikonográfiája a napba öltözött asszony ábrázolásából bontakozott ki: a Szűzanya fejére a tizenkét csillagú korona helyett a magyar Szent Korona került, a karján ülő kis Jézus kezébe az országalma, Mária másik kezébe pedig az ország jogara.
Mi, magyarok elsőként, ám nem egyedül tiszteljük nemzeti patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát. Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti pártfogóként tisztelni, Franciaországot XIII. Lajos király 1638-ban, Ausztriát III. Ferdinánd 1647-ben ajánlotta Máriának. János Kázmér király 1656-ban nyilvánította a Szűzanyát Lengyelország Királynőjévé. A későbbi századok folyamán először Mexikót, majd egész Latin-Amerikát, Katalóniát és Dél-Ázsiát is a Szűzanya oltalma alá helyezték. Az angol püspökök 1893-ban ajánlották föl Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak.
Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és pártfogónknak tiszteljük őt a földön. Add jóságosan, hogy egykor vele együtt örökké örvendezzünk a mennyben! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
A hét szentje: Assisi Szent Ferenc
Kép
Ferenc olyan családból származott, amelynek érdeklődése középpontjában az anyagi jólét és gyarapodás állt. Atyja, Pietro Bernardone posztókereskedő Assisi leggazdagabb embere volt. Apja nem törődött azzal, hogy Ferenc iskolába járjon, latinul és franciául ezért csak hibásan tudott beszélni, és írni is nehezen tudott, ami élete végéig nagyon bántotta. Innen érthető, hogy tékozlóan bánt a pénzzel, és barátai körében számlálatlanul szórta aranyait.
Mielőtt mások megújulásának az eszköze lett, magát kellett megújítania. A világfi Ferencet egy betegség döbbentette rá arra, hogy mennyire léha életet élt addig. Idővel elhagyta a világot, hogy egyedül Istennek szolgáljon. Ez eleinte abból állott, hogy helyreállította a környék összedűlőfélben lévő templomait és kápolnáit. Felcsapott vásári énekesnek, s amikor az emberek köréje gyűltek, építőkövet koldult tőlük. Eredetisége és hite ellenállhatatlan erővel vonzotta az embereket.
Az első ferencesek igen szigorú életmódot folytattak. Gyakran nélkülözték a legszükségesebb dolgokat is, s csúfolták és bántalmazták őket. Ferenc ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy pápai jóváhagyást kérjen közössége számára. Akkor még nem volt kánonjogi előírás a szerzetesrendek alapításáról, ezt csak az I. lateráni zsinat rendelte el 1215-ben, Ferenc azonban érezte szívében az indítást, hogy ügyében az Egyház jóváhagyását kell kérnie.
Útnak is indult tizenkét testvérrel, és Rómába mentek. Az assisi püspök, aki akkor éppen Rómában tartózkodott, elcsodálkozott rajtuk, és félni kezdett, hogy elhagyják az ő püspöksége területét. Mikor aggodalma eloszlott, bemutatta Ferencet Colonna bíborosnak. A bíboros elvitte őt III. Ince pápához, és ezekkel a szavakkal mutatta be: ,,Úgy hiszem, ő az, aki által az Úr az Egyház hitét az egész világon meg akarja újítani.''
Feladatának tekintette, hogy testvéreivel együtt Jézus életét jelenítsék meg az emberek között, ezért szó szerint vette az evangéliumot.
Az Alverna-hegyen a Szent Kereszt felmagasztalásának napján megjelent előtte egy angyal, és utána Ferenc testén láthatóvá váltak Krisztus sebei, a stigmák. Testben megtörten érkezett vissza Assisibe. Súlyos gyomor és májbántalmaktól szenvedett, a lábai megdagadtak, a szeme is felmondta a szolgálatot. Jöttek az orvosok, de ahelyett, hogy meggyógyították volna, csak növelték a kínjait: izzó vassal égették a halántékát, fölszúrták a fülét. Éjszaka álmatlanul feküdt sárkunyhójában, vak volt, vérzett, és láztól reszkető testén patkányok szaladgáltak. Ám a következő reggelen vidám lélekkel énekelte az Istent és a teremtést dicsérő Naphimnuszt. Mikor megtudta, hogy az orvosok véleménye szerint október elején meg fog halni, így kiáltott: ,,Isten hozott, halál testvér!'' 1226. október 3-án megáldotta testvéreit, felolvastatta Jézus búcsúbeszédét, és még egyszer átnyújtott a jelenlévőknek egy-egy falat kenyeret. Majd megkérte őket, hogy vetkőztessék le, és fektessék le a puszta földre; azt akarta, hogy a végső szegénység legyen a halotti ruhája. Énekelve adta vissza lelkét az Úrnak.
Az Egyház és a világ együtt térdelt a ravatala mellett. 1228. július 16-án Hugó bíboros, aki közben IX. Gergely néven pápa lett, szentté avatta nagy barátját. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, október 4-i dátummal.
 
2017.10.01 - Évközi 26. vasárnap
 
"Engedd, hogy Isten szeressen és alakítson!"
Szent Iréneusz
Evangélium - Mt 21, 28-32
Kép
Az evangélium erősíti az Isten iránt való bizalmunkat. Ő ugyanis jóakaratú, türelmes és megbocsátó irántunk. Elvárja azonban, hogy hozzá forduljunk, és legyünk készek a megtérésre. Ebben néha a kevésbé „buzgók” megelőzik az öntelt és elbizakodott „igazakat”. Jézus szavai is nagyobb visszhangra találtak a bűnösök: a vámosok és az utcanők körében, mint az ószövetségi vallás hivatalos vezetőinél.
 
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: "Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! - A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!«, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?" Azt felelték: "Az első."
Erre Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Hogyan látom magamat az Úr szőlőjében: bevetem minden erőmet az ő szolgálatában?
• Azért teszek-e valamit, mert Istennek kedves, vagy azért, hogy körülrajongjanak?
• Tudok-e fékezni is, hogy "egész" maradjak, és ne bántsak meg senkit a túlhajszoltságból adódó feszültségeim miatt?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy Szentatyánkban, püspökeinkben és papjainkban ugyanaz a lelkület legyen, amely Krisztusban volt!
Október 2. – Szent Őrzőangyalok emléknapja
Ha valaki közülünk azt hiszi, hogy egyedül is járhatja útját, nagyot téved, abba a rettenetes hibába esik, amit kevélységnek nevezünk. Amikor azt hisszük, hogy nagyok, önmagunknak elegendők vagyunk. Jézus azt tanítja az apostoloknak, legyenek olyanok, mint a gyermekek, holott a tanítványok azon veszekedtek egymás között, hogy ki a legnagyobb közöttük. Erről folytattak belső vitát, ez egyfajta karrierizmus.
Ők voltak az első püspökök, és máris megkísértette őket a karrierizmus: „Nagyobb akarok lenni nálad.” Nem adnak túl jó példát ezek az első püspökök, de ez a valóság. Jézus a helyes magatartásra tanítja őket, amely nem más, mint a gyermekek magatartása: az engedelmesség, valamint a tanácsra és a segítségre való ráutaltság. A gyermekek a segítségre való ráutaltság jelképei. Ez a követendő út, nem pedig az, hogy azt keressük, ki a nagyobb. Azok, akik közelebb vannak egy gyermek magatartásához, közelebbről szemlélik az Atyát, és nyitott és engedelmes szívvel hallgatják az őrangyalt.
Az egyház hagyománya szerint mindnyájunknak van őrangyala, aki vigyáz ránk, aki sugallja számunkra a dolgokat. Hányszor hallottuk: „Ezt így kellene tennem, ez így nem jó, vigyázz!” Ez a mi útitársunk hangja. Legyünk biztosak abban, hogy az őrangyal életünk végéig elkísér bennünket tanácsaival, ezért hallgassunk rá, ne lázadozzunk! A lázadozás, a függetlenség utáni vágy olyan dolog, amely mindannyiunkban bennünk lakozik; ez a kevélység ugyanaz, mint ami a földi paradicsomban Ádám atyánkat jellemezte. Ne lázadj fel: kövesd az őrangyal tanácsait.
Amikor nem akarjuk meghallgatni őrangyalunk tanácsát, az olyan, mintha azt mondanánk neki: „Menj el!” Veszélyes dolog elzavarni útitársunkat, mert egyetlen férfi, egyetlen nő sem adhat tanácsokat önmagának. Másnak adhatok tanácsot, de magamnak nem. A Szentlélek az, aki tanácsot ad nekem, és őrangyalom ad tanácsot. Ezért van szükségünk rá. Ez nem egyfajta fantáziadús tanítás az angyalokról: nem, ez a valóság. Az, amit Jézus és amit Isten mondott: „Angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, hogy el ne tévedj
Ma tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket: Milyen a kapcsolatom az őrangyalommal? Hallgatok rá? Köszöntöm őt reggel? Kérem, hogy vigyázzon rám, amíg alszom? Beszélek vele? Kérek tőle tanácsot? Hiszen ő mellettem áll. Válaszoljunk ma mindannyian erre a kérdésre: Milyen a kapcsolatom az angyallal, akit az Úr küldött, hogy őrizzen engem és elkísérjen utamon, és aki mindig látja a mennyei Atya arcát?
Ferenc pápa gondolatai Szent Őrzőangyalok emléknapján
A hét szentje: Lisieux-i Szt. Teréz
Kép
Teréz 1873. január 2-án született kilencedik gyermekeként. Mária Franciska Terézia névre keresztelték. Négy éves volt, amikor meghalt az édesanyja, ezért az apa öt lányával – négy fia egészen kicsi korban meghalt – átköltözött Lisieux-be a sógorához.
Teréz 1881 októberében kezdett iskolába járni a bencés apácákhoz. 1883. március 25-én súlyosan megbetegedett, de pünkösd napján a Szűzanya megjelent neki, rámosolygott és meggyógyította.
Szerzetesi hivatást érzett – erről már két éves korában tanúságot tett – és a kolostori élet utáni vágyát csak fokozta két idősebb nővérének a Kármelbe történt belépése.
1886 karácsonyán élte át ,,megtérését''. Felfogta, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja őt. Teréz ettől kezdve többször mondogatta: ,,Nekem az a mennyország, hogy jót tehetek a földön!'' 1887 pünkösdjének napján, a vesperás után édesapja megadta a beleegyezését, hogy Teréz belépjen a Kármelbe.
Napról napra növekedett benne a vágy, hogy lelkeket mentsen. Szinte megszállottan a lelkek utáni vágytól, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita apácák kolostorába. A püspök azonban, aki a kármeliták felettese volt, megtiltotta a belépést. Ekkor fellebbezéssel fordultak a bayeux-i püspökhöz, s mikor eredménytelen maradt a kérelem, édesapja és Céline nővére kíséretében Teréz Rómába utazott, hogy a pápától kérjen segítséget. XIII. Leó pápa az ügyet az egyházi elöljárókhoz, s végső soron Istenhez utasította. Még ez évben a bayeux-i püspök végre megadta a kolostorba lépéshez szükséges engedélyt. Végre 1888-ban Teréz átléphette a lisieux-i Kármel kapuját ,,minden illúzió nélkül'', azért hogy ,,lelkeket mentsen, és elsősorban a papokért imádkozzék''. Ettől a naptól elfoglaltsága a következő volt: hat és fél óra zsolozsma és elmélkedés, öt óra munka, két óra közös foglalkozás, ugyancsak két óra egyéni foglalkozás, fél óra oktatás a novíciák mesternőjétől, összesen egy és háromnegyed óra étkezési idő és hat-hét óra éjszakai pihenés.
Teréz 1896. nagypéntek éjszakáján először köpött vért. Nem sokkal utána félelmetes kísértések támadták meg a hite és a reménye kérdéseiben, és e kísértések egészen a haláláig gyötörték. Egy lelkigyakorlat alkalmával fedezte fel különleges hivatását: ,,Az én hivatásom a szeretet!'' 1897. szeptember 30-án ezekkel a szavakkal halt meg: ,,Istenem, szeretlek!''
Terézt 1923-ban boldoggá, 1925-ben szentté avatták. Ugyanebben az évben, december 14-én a missziók főpatrónájává nyilvánította a pápa, 1944-ben pedig Franciaország második patrónája lett.
 
2017.09.24 - Évközi 25. vasárnap
 
"Világos, hogy Istenről nem lehet beszélni -
de még világosabb, hogy nem lehet róla hallgatni."
Charles Journest
Evangélium - Mt 20, 1-16a
Kép
Isten mindenkit hív az ő országába. De nem egyszerre és nem egyformán. Ő ugyanis szabadon osztogatja kegyelmi javait. Ez azonban soha nem teszi kérdéssé az ő igazságosságát és irgalmát. Az előfordul, hogy ő irgalmas olyanokhoz, akiket mi nem tartunk arra méltónak. Ezt tisztelettel vegyük tudomásul, és soha ne kifogásoljuk.
 
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek." Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: "Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?" Azok ezt válaszolták: "Mert senki sem fogadott fel minket." Erre azt mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe!"
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: "Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!" Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egyegy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: "Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!" Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: "Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?"
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Gondoltam-e már arra, hogy a tétlenkedő ácsorgókat esetleg rossz gazda is felfogadhatja, aki szépeket ígér, de aztán igazságtalanul és könyörtelenül bánik a munkásaival?
• Milyen szívvel végzem a munkám: beleadok mindent, hogy maradéktalanul teljesítsem?
• Hogyan állok a friss megtérő testvéreimhez: örülök nekik és elfogadó vagyok, vagy bírálom Istent, mert megkülönböztetés nélkül nagylelkű?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy a szülők keresztény felelősséggel vállalják gyermekeik vallásos nevelését!
Szentírás vasárnapja
Újra meg újra buzdít az Egyház bennünket: „Olvassátok a Szentírást!” A hívek közül sokan készségesen próbálnak eleget tenni ennek a felhívásnak, de amikor nekifognának a bibliaolvasásnak, nem várt nehézségekkel szembesülnek: „Hol kezdjem az olvasást? Szó szerint kell-e érteni mindent, amit a Szentírásban olvasok? Ki tudja megmagyarázni a homályos részeket? Milyen gyakran és mennyit olvassak?...”
A szentírásolvasást az egyházi hagyomány „lectio divina”-nak, vagyis „isteni olvasmánynak” nevezi. Nem véletlenül, hiszen a Szentírás Istentől jön, Istenről tanúskodik, Istenhez vezet és Isten közelségének tapasztalatát nyújtja, ha imádságos lélekkel olvassuk. A „lectio divina” tehát imádságos olvasása a Szentírásnak.
II. Guigo karthauzi szerzetes a lectio divina-t a szerzetesek létrájának nevezi, ami felvezet Istenhez (Scala claustralium). Ennek a létrának négy foka van: az első az olvasás, a második az elmélkedés, a harmadik az imádság, végül a negyedik a szemlélődés. Először tehát figyelmesen elolvassuk a kiválasztott szentírási szakaszt, utána azon elmélkedünk, hogy mit is akar Isten nekünk mondani az adott szentírási részben. Az imádságban mi válaszolunk Istennek arra, amit Ő üzent nekünk a Biblia szavain keresztül, végül pedig a szemlélődésben befogadjuk Istent a mi életünkbe.
Guigo szerzetes egy szemléletes példával világosítja meg ennek a négy lépésnek az értelmét: „Maga az Úr mondja: Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek (Mt 7,7). Keressetek tehát az olvasmányban és találtok az elmélkedésben, kopogtassatok imádságban és megnyittatik nektek a szemlélődésben. Az olvasmány olyan, mint amikor szilárd ételt veszünk a szájunkba, az elmélkedés megaprítja és megrágja, az imádság ízlelgeti, és a szemlélődés elnyeri az ízlelés örömét.”
Ne keseredj el, ha nem értesz meg egyből mindent, amit olvasol. Szíriai Szent Efrém ezekkel a szavakkal buzdít: „Amit alkalmatlanságod miatt nem nyersz el ebben az órában, az elnyered egy másikban. Csak tarts ki. Ne próbáld türelmetlenül egy kortyból magadhoz venni azt, amit nem lehet egyszerre lenyelni. De gyávaságból ne is add fel, hogy meríts abból, amit csak kortyonként vehetsz magadhoz.”
Szent Jeromos ünnepe, illetve a „Szentírás vasárnapja” alkalmából kívánom, hogy gazdagodjatok a Szentírás ismeretében és imádságos lelkületben.
Jakubinyi György
A hét szentje: Páli Szent Vince
Kép
Vince Franciaországban, Aquitániában született 1581. április 24-én. Szülei falusi földmívesek voltak. Szülei tanult emberré kívánták nevelni, a közeli Dax városkába a ferencesekhez küldték iskolába. Atyja (ökreit eladva) egyetemi tanulmányait is biztosította, a spanyol Saragossába, majd Toulouse egyetemére járt.
Hivatást érzett, egyházjogot és teológiát tanult. 1600. szeptember 23-án pappá szentelték, 1605-ben pedig egy jámbor özvegytől jelentős összeget örökölt.
Romantikus, egyesek szerint kétségbe vonható epizód volt, hogy állitólag török martalócok egy tengeri hajóútján elfogták és rabszolgának eladták. Algíriában ura feleségét, majd urát is megtérítette. Ura Avignonban keresztelkedett meg és Rómában irgalmasrendi szerzetes lett. Ezután Vince Párizsba utazott, kórházakat látogatott, papi társaságokat keresett fel. Plébános lett.
1625-ben egy alapítvány segítségével megalapított egy missziós társulatot, a lazaristákat, ennek célja a papság helyes nevelése és a szegények segítése. Sokféle intézmény alakult ki körülötte, ezeket Párizsból irányította. Foglalkoztak a szegényekkel, betegekkel, gályarabokkal és a papi elmélyüléssel. életre hívta a papi rekollekciókat. Híveit Isten szeretetére igyekezett vezetni. Megszervezte Marillac Szent Lujzával a 'Szeretet leányai' (Irgalmas Nővérek) társulatát.
Párizsban, 1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban. Derüs arcát üvegfedél alatt, rendje központi templomában (rue de Sevres) láthatjuk. 1729. augusztusában boldoggá, 1737. júniusában pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa őt nevezte meg a modern szeretet-művek intézményeinek alapítójának és pártfogójának.
Példája:
Derüsen és lankadatlanul végezd minden munkádat!
 
2017.09.17 - Évközi 24. vasárnap
 
"Aki Istent követi,
mindig biztosan halad."
Kis Szent Teréz
Evangélium - Mt 18,21-35
Kép
A megbocsátás nem könnyű. Amelyik pillanatban valaki önmagába néz, és meglátja, hogy családjának, munkatársainak, rokonságának mennyi mindennel tartozik, amikor valaki átérzi bűnösségét, akkor mások bűnössége nem is olyan nagy, nem olyan megbocsáthatatlan. Csak farizeusnak nem szabad lennünk, aki engedékeny önmagával szemben, de igényes másokkal szemben.
 
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Attól függetlenül, hogy a másik mit tett, adok-e lehetőséget, hogy a megbocsátás által új kapcsolatba kerülhessen velem?
• Jézus hibáim ellenére is olyannak fogad el, amilyen vagyok - mennyiben tudok kapcsolatban maradni a másikkal még akkor is, ha ő neheztel rám?
• Melyik a könnyebb nekem: bocsánatot kérni, vagy megbocsátani?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy az emberiség nagy családjában megszűnjék a viszálykodás és a bosszúállás.
Ima  megbocsátásért
Bocsásd meg bűneinket...
Uram, bocsásd meg vétkeinket. Nem úgy, ahogy mi szoktunk megbocsátani, kényszeredetten, vagy számítgatva, hanem a Te irgalmasságod (nagylelkűséged) szerint.
Bocsáss meg úgy, hogy szelíd jóságoddal és gyöngeségeddel találkozzunk.
Taníts meg, kérünk, megbocsátani azoknak is, akikkel kenyerünket megosztjuk, nehogy a szégyen, csüggedése rajtunk erőt vegyen.
Ments meg, Uram, minden gőgös moccanástól, a lenézéstől, méltatlankodástól és a képmutató jóságtól is.
Segíts hozzá, hogy magamnak is meg tudjak bocsátani.
Add meg, hogy egymásnak adott bocsánatunk a tiédhez legyen hasonló. Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket!
Hogy meg tudjunk bocsátani...
Istenünk, Atyánk, Te mindig megbocsátón nyúlsz felénk; taníts minket is megbocsátani. Mivel a Te titkod, csak Te tudsz rá megtanítani.
Ne engedd, hogy erőt vegyen rajtunk a régi, ismerős rossz, hogy ütést ütéssel viszonozzunk.
Adj nekünk bátorságot, hogy felismerjük önmagunk sötét oldalát. Lássuk be, hogy mi is képesek vagyunk elkövetni mindazt a rosszat, amit mások velünk tettek. Ismerjük fel emberlétünk törékenységét.
Kérünk, adj bátorságot és alázatot, hogy feltárjuk mások előtt fájdalmunkat.
Ne engedd, hogy magunkba zárkózzunk, azzal a meggyőződéssel, hogy ez jogunkban áll, és azt az illúziót tápláljuk, hogy egyedül ki tudunk lábalni a bajból.
Ne engedd elfelednünk, hogy egymás testvérei vagyunk.
Taníts meg bennünket igaz módon látni. Bűneinket, hibáinkat olyannak tudjuk, amilyenek, se nagyobbnak, se kisebbnek.
Óvj meg attól, hogy felnagyítsuk és feleslegesen boncolgassuk a részleteiket.
Add, hogy hazánkban az igazságszolgáltatás is valóban az igazságot mondja ki, teljesen, de ugyanakkor emberségesen.
Add, hogy megértsük azokat, akik rosszat tettek nekünk. Add meg a megbocsátáshoz szükséges bátorságot.
Te azt kívánod, hogy szívünket elárassza a béke.
Kérünk, szilárdítsd meg bennünk a meggyőződést, hogy nincs olyan rossz a világon, amit Te ne tudnál jóra fordítani.
Add, hogy higgyük: bocsánatod megelőz minket, és nem várja meg, hogy másoknak megbocsássunk.
Jó Urunk és Atyánk, taníts arra is, hogy ellenségeinket szeressük és sose számolgassuk, hogy hányszor kell megbocsátanunk. Szeretnénk a hetvenszer hétszeren túl számolni, hiszen Te kéred ezt, és mert Te annyira számítasz ránk.
Ámen.
 
Hinnünk kell abban, hogy, aki a hit jelében távozott és a földön a szeretetet gyakorolta, az meglátja Isten jóságában az üdvösséget. Nem szabad kategorikusan gondolkodnunk az üdvösség felől. Isten biztosan másképpen ítél minket, mint ahogy mi magunk gondolnánk. Ő látja küzdelmeinket, belső vívódásainkat: bíznunk kell abban, hogy úgy ítél meg, mint jóságos Atya. Ez a tudat nem menthet fel bennünket a jóra való törekvés kötelezettsége alól, de ugyanakkor lendületet ad az élet optimista szemléletéhez. Ha – emberi botladozásaink ellenére is – Krisztust követtük, akkor valamiképpen arcunkba vésődött valami kevés az övéből.
Karl Rahner
A hét szentje: Pietrelcinai Szent Pio szerzetes
Kép
Pió atya a nagyhírű gyóntató, aki Istenhez vonzotta sebeivel és életáldoztával az embereket. Isten akaratát kereste és teljesítette élete minden napján. Erősödjön meg hitünk, hogy a bűnbánat nem megaláz, hanem sokkal inkább felemel bennünket.
1887-ben született. Kapucinus szerzetes lett, 1910-ben szentelték pappá. Urunk sebhelyeit (stigmáit) viselte testén. Kiváló gyóntató. 1968-ban halt meg S. Giovanni Rotondoban. II. János Pál pápa 2002-ben avatta szentté Rómában a világ minden tájáról összegyűlt hívek jelenlétében.
 
2017.09.10 - Évközi 23. vasárnap
 
"Az Úr jobban tudja, hogy mit tesz,
mint mi, hogy mit akarunk tenni."
Kis Szent Teréz
Evangélium - Mt 18, 15-20
Kép
Ha az egyházban igazságtalanságot és szeretetlenséget tapasztalunk, megtorlás helyett inkább a kiengesztelődés előmozdítására törekedjünk. A hibát számon kérhetjük, de a jóakarat és a segítő szándék ne szenvedjen kárt. Az egyház, mint igazi közösség védheti belső békéjét úgy is, hogy tagjai közül kizárja azokat, akik nem ismerik el a törvényes tekintély intézkedéseit. De ilyen esetben ne feledkezzünk meg imádkozni a megtévedt testvérért.
 
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: "Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
A következő kérdések segítenek felfedni, hogy számukra személyesen mit üzennek az evangélium szavai.
• Mit jelent nálam a testvéri figyelmeztetés: segítem a másikat, hogy növekedjék úgy is, mint ember, úgy is, mint keresztény - vagy csak szeretetlenül kritizálni akarom?
• Mennyiben tudom szembesíteni testvéremet a jó érdekében azzal, ami szükséges és fontos lehet további fejlődéséhez?
• Kész vagyok-e testvéreimért, barátaimért imádkozni, esetleg másokat is erre kérni?
Imaszándék
A héten imádkozzunk azért, hogy az Egyház pásztorai szeretetből szolgálják a rájuk bízottakat.
A Fájdalmas Szűzanya
Szeptember 15. a Fájdalmas Szűzanya (Hétfájdalmú Szűz) emléknapja egyházunkban. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódik, liturgikus ünneplését először a szervita rendnek engedélyezték, majd VII. Piusz pápa terjesztette ki az egész egyházra.
Lukács evangéliumában olvassuk: Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk 2,34–35)
Az egyház mindig szeretettel és tisztelettel szemlélte a Szűzanya szenvedését – köztük a legnagyobbat: a keresztfa alatt érzett fájdalmát.
1233. augusztus 15-én hét gazdag firenzei férfi elvonult a Monte Senarióra. Elhatározásuk az volt, hogy ápolják a Fájdalmas Szűzanya tiszteletét. XI. Benedek pápa 1304-ben jóváhagyta a szabályzatukat, és ezzel elismerte Mária Szolgáinak Rendjét, vagyis a szervitákat, akik a Szent Kereszt felmagasztalása utáni napon, szeptember 15-én megemlékeztek a Boldogságos Szűz szenvedéséről. Az ünnepet VII. Piusz pápa terjesztette ki az egész egyházra, hálából Napóleon fogságából való szabadulásáért, és szeptember harmadik vasárnapjára helyezte.
A régi kalendárium szerint a virágvasárnap előtti pénteken is volt egy ünnepe a Fájdalmas Szűznek, melyet XIII. Benedek pápa terjesztett ki az egész egyházra 1721-ben. Szent X. Piusz pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet szeptember 15-ére, és megszüntette a kettős ünneplést.
A kultusz népszerűsítéséből a ferencesek is kivették a részüket, két kiemelkedő irodalmi mű is hozzájuk kapcsolódik: Szent Bonaventura zsolozsmája és Jacopone da Todi Stabat Mater című himnusza. Mindkettő belekerült a római liturgiába, és kiapadhatatlan forrásai és mintái lettek a szakrális népköltészetnek, a Mária-siralmaknak is. Első magyar nyelvű versünk, az Ómagyar Mária-siralom is ennek az áhítatnak az emléke.
A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő anya ábrázolása, igen gyakran ölében tartja halott Fiát (Pietà).
A magyar nyelvterületen is több templom ünnepli kiemelten védőszentjeként a kereszt alatt álló Máriát. A régi magyar szóhasználatban élt még a Fájdalmas Boldogasszony és a Hétfájdalmú Szűz megnevezés is.
A Hétfájdalmú Szűzanya Szlovákia védőszentje, ünnepe munkaszüneti nap Szlovákiában. A kultusz központja Sasvár (Šaštín), Szlovákia legjelentősebb Mária-kegyhelye.
Istenünk, te úgy akartad, hogy a Szűzanya osztozzék Fia szenvedésében, és ott álljon dicsőséges keresztje alatt. Add meg Egyházadnak, amely vele együtt részt vesz Krisztus kínszenvedésében, hogy része legyen Krisztus feltámadásában is. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen 
 
„Ó én édes uracskám,
Egyetlen egy fiacskám!
Síró anyát tekintsed,
Bújából kinyujtsad!
Szemem könnytől árad,
Én keblem bútól fárad.
Te véred hullása
Én keblem alélása.
Világ világa,
 
Virágnak virága!
Keservesen kínzatol,
Vas szegekkel veretel.
Ó nekem, én fiam,
Édes mint a méz!
Szegényül szépséged,
Véred ürül vízként,
Siralmam, fohászkodásom –
Terjed kívül.”
(Ómagyar Mária-siralom - részlet)
A hét szentje: Aranyszájú Szent János
Kép
A nagy tanító, a nagy prédikátor. 344 és 349 között Antiochiában született, előkelő családja révén kitünő nevelést kapott. Magasrangú katonatiszt apját korán elvesztette. Anyja nem kötött új házasságot, csakhogy teljesen fia nevelésének szentelhesse magát. János 18 évesen keresztelkedett meg. Szónoklattant tanult, ügyvédnek készült. Anyja halála után aszketikus életet élt, remeteségben akart élni, bár püspökké szerette volna tenni az antiochiai pátriárka. Itt, az antiochiai hegyek közt megírta "A papságról" című híres művét arról a papi eszményről, amit ő szeretett volna szentségben, tudományban és életbölcsességben a papságban megélni.
Öt évi ima, Szentírás-tanulmányozás, vezeklés és elmélkedés után egészsége megromlott, vissza kellett térnie a városba. Itt diakonussá szentelik, majd hat év múlva, 386-ban pappá szentelték, nagyhatású szónok lett, nyelve kristálytiszta görög nyelv volt. Világosan fejtette ki az igazságot, szebbnél szebb képeket és hasonlatokat alkalmazott. Az új adókivetések hírére a nép lázadozását sikerült bűnbánatra fordítania és a császár kegyelmét is sikerült kieszközölnie.
A császár csellel 397-ben konstantinápoly püspökévé, pátriárkájává tette. Konstantinápolyban is szigorú beszédeiben az erkölcs pontos szabályozására törekedett, szembeszállt a császári fényűzéssel, szót emelt az igazságtalanságok ellen. Emiatt a féltékeny előkelők 403-ban megfosztották főpapi székétől és kétszer is száműzték Kis-Örményországba. A viszontagságoktól elcsigázva Kománában (Pontusz) a Fekete-tenger mellett halt meg 407. szeptember 14-én.
Holttestét 438-ban átvitték Konstantinápolyba. Ezer bárka vett részt az ünnepi ceremóniában, és a gyermekei azoknak, akik száműzetésbe küldték, vagy küldették.
Példája: Mindenkor a legtökéletesebben végezd feladatodat!
/up